Balogh István: Ma is komoly szükség van tehetséggondozásra

Szinte közhelyszerű, de mégis igaz: 10 év hosszú idő egy civil szervezet életében. Ekkora távolságból visszatekintve hogyan látja: miért alakult meg 1996-ban a Romaversitas? Mik voltak a legfontosabb célkitűzések 10 éve?

Az alapítók – többek között Horváth Aladár, Kóczé Angéla – lennének azok, akik ebben az ügyben tudnának érdemben nyilatkozni. Az ő fejükben fogalmazódott meg először az, hogy kell olyan egy program, egy olyan műhely, ahol tudnak egymással beszélgetni mindazok a roma származású egyetemisták, főiskolások, akik egyaránt szeretnének tenni valamit Magyarországért és a cigány társadalomért. Végül is nagy erőfeszítések után, egy kétéves előkészítő munkát követően 1998-ban indult el az első képzés – szabadegyetem formájában. Az évek során persze sokat finomodtak a módszerek, az alapítvány tevékenysége egyre szélesebbé vált.

Lehetséges-e ezt a 10 évet korszakokra osztani?

Mint mondtam, 1996-ban alakult az alapítvány, 1998-ban kezdődött az érdemi munka. Ekkor még csak szabadegyetemi előadásokra került sor és nem beszélhetünk képzésekről. E szabadegyetemi előadásokon egy-egy adott téma kapcsán beszélgettek az összegyűlt diákok – akkor még nem is itt, a Nefelejcs utcában, hanem a Dob utcában. Ezeken az interaktív találkozókon mindenki kinyilváníthatta véleményét az adott témáról – kötetlen beszélgetések formájában zajlottak ezek a találkozók a meghívott vendégekkel. Tulajdonképpen egy értelmiségi klub jött így létre.

Az első egynéhány fő, aki a Romaversitas támogatásával diplomához jutott, 2000-ben végzett.2001-ben került ki az a 8-10 fős csoport, akikről elmondhatjuk, hogy ma már igen magas beosztásokat látnak el különböző közintézményekben vagy akár társadalmi szervezetekben. Mindez azt bizonyítja, hogy megállták a helyüket.

Fontos mérföldkövet jelentett 2003 is, amikor a főtámogató Open Society Institute azt kérte: próbáljuk meg átgondolni, hogy mik azok az új utak, amelyek mentén az alapítvány szellemiségét újra lehetne gondolni, illetve miképpen lehetne más lehetőségek felé nyitni. Ez vezetett oda, hogy új elemek kerültek be a Romaversitas programjába. Fontossá vált például az informatikai és a nyelvi képzés. Emellett arra is kötelezettséget vállalt az alapítvány, hogy négy éven belül az akkori 30-35 főt 100 főre fogja emelni. Jelenleg 65 fővel dolgozunk együtt, a következő évben további 20 főt veszünk fel, az azt követő évben pedig elérjük a 100 főt. Az elkövetkező időszak tehát mindenképpen izgalmasnak, és kihívásokkal telinek ígérkezik.

Változtak-e a kezdetben megjelölt célok?

Természetesen igen, de ezek a változások inkább csak a kor követelményeihez igazodó finomítások voltak. Azon alapcél, hogy a roma középosztály kialakulását támogassuk, segítsük elő, nem változott.

Mint már mondtam, az alapítók a ’90-es években elsősorban abban gondolkodtak, hogy jöjjenek össze a diákok, akik romának vallják magukat és beszélgessenek a jövőről. A mostani generációról ugyanakkor elmondhatom, hogy létszámánál és képzettségénél fogva önállóan is véleményt tud alkotni bizonyos társadalmi jellegű problémákról, vagy akár tudományos területen is képesek megállni helyüket. Ugyancsak észre lehet venni, hogy ma már egyre több diák emelkedik ki a tudományos munka terén, sokak számára nyílnak meg külföldi lehetőségek, munkalehetőségek. Elmondhatom, hogy több diákunk is tanult Európában, az arab világban, illetve a tengerentúlon is ott vannak hallgatóink. Az ő látókörük ezáltal is tágult, szélesül.

Azt is észre kell vennünk azonban, hogy a családi hátrányok továbbra is jelentősek. Sok diákunk érkezik nehéz körülmények közül: többgyermekes családból, sokaknak nem dolgoznak a szülei munkalehetőség híján. Elgondolkodtató az is, hogy még mindig arról kell beszélnünk, hogy a hallgatóink többsége elsőgenerációs értelmiségi. Ebben gyakorlatilag nem történt jelentős változás a kezdeti időszakhoz képest. Persze ez is azt mutatja, hogy szükség van arra a tehetséggondozó munkára, melyet a Romaversitas Alapítvány mind a mai napig képvisel.

Ezek a szempontok mennyire meghatározóak a „válogatásnál”? Mik a bekerülés kritériumai, hogyan kerülnek kiválasztásra a hallgatók?

Természetesen azt is figyelembe vesszük, hogy milyen nehéz családi körülmények között él a jelentkező, de elsősorban a tehetséget keressük, az egyéni gondolkodásmódot, a tudást próbáljuk lemérni. A felvételi három részből tevődik össze. Az első szűrő az, hogy a jelentkezőnek nem lehet közepesnél rosszabb az átlaga, illetve az első két félévet el kell végeznie az általa választott felsőfokú intézményben. A második rész egy a jelentkező által legjobbnak ítélt írásbeli dolgozat beküldése, amit külső szakértő bevonásával értékeltetünk. Ezt követően kerül sor a 15-20 perces szóbeli interjúra, amely alapján megpróbálunk dönteni, hogy kik azok, akik bekerülhetnek az alapítvány képzési programjába.

Évről évre azt vesszük észre, hogy borzasztóan nehéz meghozni a döntést, ami azt mutatja, hogy nagyszerű, tehetséges fiatalok vannak. Ez egyrészt nehézséget okoz nekünk, mert nem tudunk mindenkit felvenni. Másrészt viszont további tartást ad az alapítványnak, hiszen azt mutatja: igenis vannak tehetséges roma származású fiatalok. Ők is ott ülnek az egyetemi padokban, csak éppen egy ilyen elitképző kisműhelyben nem tudnak megjelenni, mert a források nem teszik azt lehetővé. Lényeges változás, hogy ’96-hoz képest most már tudunk válogatni. Tehát annyi tehetséges fiatal van, hogy a legtehetségesebbek közül kell választanunk. Ez megítélésem szerint jó dolog és egyben sok mindenre enged következtetni.

Mely tudományterületről érkeznek ma a fiatalok? Változott-e a diákok összetétele az elmúlt 10 évben?

Igen.  A ’90-es évek végéig túlnyomórészt humán területről érkeztek a jelentkezők. Mostanra viszont nincs is olyan terület, ahol ne lennének diákjaink. Van hallgatónk az orvosi egyetemről, vannak mérnök hallgatóink, közgazdász diákjaink, több jogász hallgatónk is van; de természetesen továbbra is meghatározó számban vannak jelen képzési programunkban a humán szakos hallgatók. Azt mondhatom tehát, hogy a kezdeti időszakhoz képest látványosan bővült a paletta.

Hány hallgató végzett 1996 óta az alapítványnál?

Mintegy 78 főre tehető a volt ösztöndíjasok száma. A többségükkel tartjuk a kapcsolatot, de sajnos nem mindenkivel. A 10 éves évfordulónk apropójaként egyébként újra fel szeretnénk frissiteni ezeket a kapcsolatokat. Úgy gondolom, nem szabad megfeledkeznünk róluk, feltétlenül ott a helyük, ez akár egy afféle felhívás is, hogy adják meg az új elérhetőségüket, és jöjjenek el a tízéves évfordulónkra. Természetesen vannak azok a volt ösztöndíjasaink, akik itt „élnek” velünk, vagy még mindig kapcsolatuk van a Romaversitas Alapítványhoz, akár kuratóriumi tagként, akár a képzésekben résztvevőként, avagy társadalmi segítőként.

Esetleg hallhatnánk néhány ismert és elismert nevet?

Például Orsós Zsuzsanna biológus, aki a közelmúltban egyedül álló kitüntetésben részesült az MTA-tól, vagy Báder József, aki a Miniszterelnöki Hivatal főtanácsadója. Dr. Fórika László, elismert jogászként az Országgyűlési  Biztosok  Hivatalánál dolgozik, Csonka János, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban környezetvédelmi mérnök, romaügyi referens, míg Rostás Krisztina a Belügyminisztériumnál látja el  romaügyi referens-i státuszt, de sorolhatnám a neveket még nagyon sokáig…

Milyen jellegű munka folyik ma a Romaversitasban?

A szemináriumi foglalkozások hat olyan témát (jelenleg: romológia szeminárium, közgazdasági szeminárium, kisebbségi és emberi jogi szeminárium, kvalitatív módszertan szeminárium, pedagógia-pszichológia szeminárium, roma politika történeti szeminárium) ölelnek fel, amelyeket többnyire az év elején, az első találkozónkon jelölnek meg diákok. Emellett vannak a szabadegyetemi előadások, amelyek kéthetente szombaton 10-től délig tartunk. Az előző félévben például olyan személyeket hívtunk meg, akik nem feltétlenül voltak romák, viszont elismert szaktekintélyek az adott területen. Ebben a félévben fiatal roma értelmiségieket szeretnénk bemutatni a diákoknak. Ezzel párhuzamosan most indul egy olyan beszélgetéssorozat is, amikor olyan romákat szeretne megmutatni a diákoknak, akik tehetségesek, de nem párosul hozzájuk iskolai tudás. Úgy vélem ugyanis, hogy a diákoknak látniuk kell: nem elsősorban a diploma határozza meg az emberi értéket hanem ugyanolyan értékesek lehetnek azok az emberek is, akik akármilyen okoknál fogva nem jutottak el a megfelelő képzettségig, de van bennük valami, ami értékesebb minden papírnál: a tehetség, az őszinteség és az a látásmód, melyet az egyén a világról alkot, tapasztalatai érzései alapján.

Emellett 2005-től pszichológiai jellegű foglalkozást is szervezünk. Azt vettük ugyanis észre, hogy nem elegendő biztosítani hallgatóinknak a képzettséghez szükséges ismereteket, a tárgyi és anyagi feltételeket, hanem ösztöndíjasaink lelkével is foglalkozni kell. Erre azért van szükség, mert még mindig nagyon sok hátrány, megkülönböztetés éri az egyetemen a diákokat. Sokszor nem tudják elfogadni a tanárok, az iskolatársak a romaságukat, folyamatosan atrocitásokról hallunk. Másrészt, ilyenkor a hallgatóban is kételyek támadnak. Nem tudja hová tenni a romaságát, nem tudja, hogy fel kell-e vállalni, identitás-zavarai, problémái keletkeznek. És ez sajnos a magánéletében, a magatartásában, a személyiségében is torzulásokat idézhet elő.

Ezek egyéni vagy pedig csoportos foglalkozások?

Nem kifejezetten pszichológiai jellegű találkozók ezek, inkább személyiségfejlesztő tréningek, ahol szóba kerülnek az identitással kapcsolatos kérdések és az egyéni lelki problémák is.  Egyértelműen arról szólnak ezek a csoportos foglalkozások, hogy ki kell mondani azokat a problémákat, amik bennük lakoznak, ám nem tudják kivel megosztani. Ez az a közösség, ahol értő fülekre találnak a gondolataik, illetve a problémáik  Kell tehát egy olyan közeg, ahol olyan társakkal találkozhat, akiknek hasonlóak a problémáik és el tudják mondani, hallhatják, hogy nem egyedüli a problémáik.

Van-e konszenzus az alapítványon belül arról, hogy mi ma egy roma értelmiségi feladatai?

Ez egy nehéz kérdés, bennünk is gyakran felvetődik, hogy milyen szerepet kell betöltenie egy Romaversitas-ösztöndíjasnak. Hogy kell-e társadalmi szerepvállaláson gondolkodnia, fel kell-e lépni a különböző atrocitások, mondjuk a kilakoltatások ellen, kell-e például közös álláspontot képviselve nyilatkozatot kiadni? Ezek nehéz kérdések. Több foglalkozás keretében is törekszünk arra, hogy olyan egyénekkel találkozzanak a hallgatóink, amik ennek a roma értelmiségi létnek meghatározó „ikonjai”. Most is van például egy olyan szemináriumunk, ahol a Roma Polgárjogi Alapítvány munkatársai az RPA elmúlt 10 évét dolgozzák fel.. A diákok aktívan részt vesznek ezeken a foglalkozásokon, és azt lehet észrevenni, hogy néhányan úgy gondolják: nekik igenis van valami szerepük ebben a polgárjogi dimenzióban.

Persze nem gondolom azt, hogy minden Romaversitas-ösztöndíjasnak feltétlenül a társadalmi szerepvállalás „szereplőjévé” kellene válnia. Úgy vélem, hogy elsősorban önmagát kell megvalósítania, a családjának kell élnie. Ha pedig mindezek mellett van energiája és affinitása arra, hogy szerepet vállaljon a roma közösségért, a magyar társadalomért, akkor igenis tegye meg mindazokat a lépéseket, melyet fontosnak tart – ilyenkor alapítványunk támogatására mindig számíthat.

Nekem egyébként meggyőződésem, hogy egy új roma értelmiségi generáció van kialakulóban. Ám nem szabad az alapító „ikonokat” sem elfelejtenünk. Zsigó Jenő, Horváth Aladár, Choli Daróczi József, Daróczi Ágnes, Bari Károly – e neveket az őket megillető helyen kell tartanunk, miközben teret kell engedni a fiataloknak is. Vannak ugyanis nagyon tehetséges, kiváló emberek, akik lehetséges utódai lehetnek az elöbb felsorolt személyeknek.

A műhelyen mekkora szerepet kap a roma kulturális hagyományok ápolása és a különféle kortárs törekvések képviselete?

Elmondhatom, hogy a mostani diákjaink között is vannak kiemelkedő képességű képzőművész-hallgatók, akik időnként kiállításokat szerveznek. Ilyenkor a roma kultúrát is megmutatjuk: a mi diákjaink zenélnek, illetve azokból a versekből is hallhatunk részleteket, amiket a mi ösztöndíjasaink alkottak. A napokban például volt egy megnyitó Pécsett, amikor az egyetem aulájában az egyik ösztöndíjasunk egy romákról szóló fénykép-kiállítását mutatta be. Április 8-án pedig a Nemzetközi Roma Napot ünnepeljük az újpesti galériában, ahol az ösztöndíjasaink és a volt ösztöndíjasaink alkotásaikból nyílik kiállítás.

Mit tervez az alapítvány az elkövetkező időszakra?

Hogy vállalásainkat maximálisan tudjuk teljesíteni, ahhoz több támogatót kell keresnünk, találnunk. Nagyon fontos kérdés, hogy megtaláljuk-e azokat a partnereket, akik hajlandóak az alapítvány szellemiségére, a tehetséges diákok támogatására pénzt szentelni.

Jövőbeli terveink között szerepel a másoddiplomás és a doktori képzésben részt vevők bevonása a programba. Illetve számos teendőnk van az „utánpótlás”, azaz a középiskolások terén is. Van egy bázis, a Gandhi Gimnázium, amely évek óta biztosítja az egyetemistákat és a főiskolásokat alapítványunknak is. E képzőműhellyel feltétlenül indokolt szorosabb kapcsolatot kiépíteni. Vannak továbbá olyan alapítványok, civil szerveződések is – például a Fővárosi Cigány Ház (Romano Kher), és még sorolhatnám –, akik hasonlóan gondolkodnak, mint mi. Velük szorosabban szeretnék a jövőben együttműködni. Mindez megerősíthetné azt a szektort is, akik – mondjuk így – a romákért, a tehetséges emberekért, a mai Magyarországért szeretnének tenni többet és jobbat egyaránt.

Kapcsok tehát vannak, de ezeket jobban meg lehetne és kellene erősíteni. Egy képpel élve: vannak ladikok-csónakok, ám úgy hiszem, ezeket a csónakokat egy nagy hajóvá lehetne alakítani, és akkor aztán lehetne közösen, együtt, erősebben és hatékonyabban „hasítani” a jövő vizein.

Rácz Attila – RomaPage